Ez is egy érdekes élmény volt. D-nek tetszett az arca és a szeme (bár a teste sem volt rossz), így jobbra húztam. Ő is engem. Hamar beszélni kezdtünk, kiderült, hogy ápolónő és párt keres tinderen. Kb fél óra beszélgetés után felvettem fb-n, és ott is folytattuk a chatelést. Zárásképpen megbeszéltünk egy találkozót a közeledő hétvégére (még pár nap volt hátra), majd elmentünk aludni.

Másnap már jött egy fb chatüzenet, hogy inkább mégse talizzunk (hohó kezdődik!). Kérdezem, hogy van-e oka? Látta, hogy a profilomon mennyi szép és fiatal lánnyal vagyok fotózva, és ő a nyomába se ér azoknak, biztos nem őt keresem...Mondom ahha, és abba nem gondolt bele, hogy van oka, hogy jobbra húztam? Mondjuk, hogy ő tetszik nekem?

Na nagy nehezen legyűrtem a kétségeit, abban maradtunk, hogy akkor találkozunk szombaton.

Másnap megint rákezdett, hogy szerinte ő túl ronda hozzám, én mennyire jóképű vagyok (nem mondom, jól esett a bók), és biztos, hogy fiatalabb csaj illene hozzám, ő már túl öreg.

Megjegyzem volt már 29 éves barátnőm és tökéletesen jól működött a dolog.

Viccelődni kezdtem vele, hogy akkor ezek szerint az ő esete egy fogatlan, üvegszemű bácsi lenne. Ha már én túl jó képű vagyok hozzá:) Értette a viccet, és így sikerült valahogy megint visszahoznom találkozós szintre az önbecsülését (de már nagyon untam ezt!) és most már tényleg találkozóban maradtunk. 

Erre szombat reggel írt, hogy mégse fog ráérni. Oké, én mindent megtettem, nem fogok erőlködni, hogy egy önbizalomhiányosnak magyarázzak tovább. Volt oka, hogy jobbra húztam, kár bemagyarázni magunknak mindenféle baromságot, és kár kishitűségből meg önbizalomhiányból lemondani egy találkozót. Így csak megfosztjuk magunkat egy lehetőségtől, ami kitudja hová vezetett volna. Végül is persze, jobb meg se próbálni...

Csak egy kérdésem van, vagyis kettő: mikor került ki ennyi pszichológiai defektes ember a társadalomba? És miért engem találnak be?